ROMÁNY PÁL

Gróf Károlyi Sándor és kora

A Magyar Tudományos Akadémia Agrártörténeti Bizottsága mindenkor feladatának tekintette mind az agrártermelés és az agrártársadalom történeti folyamatainak vizsgálatát, illetve annak inspirálását, mind annak a kutatását, hogy a folyamatok, agrártörténeti korszakok, a kontinuitás alakulásában milyen szerepet töltöttek be agrártörténetünk jeles, kiemelkedő alakjai. Jelenlegi tudományos konferenciánk – az agrártárcával és a közreműködő szervezetekkel együtt – Gróf Károlyi Sándor és kora címmel vállalkozott az említett feladatra.¹
    Károlyi Sándorra, a 19. század fiára emlékezünk, aki – immár egy új korszakban – Széchenyi István nyomába lépett, más politikai és gazdasági klíma idején, egy emberöltővel később.
    Még húsz éves sincs az ifjú huszártiszt, amikor – a körülzárt komáromi vár feladása után – Franciaországban talál menedéket. A Második Köztársaság (majd a Második Császárság) országában, ahol a bank- és az ipari tőke gyors expanziója mind több szociális feszültséget, szervezetet és elméletet teremt.
    A fiatal főrend – nagykárolyi gróf Károlyi István volt főispán és Esterházy Franciska fia – a lehetőséggel élve hazatér Fótra. Magával hozza a francia kultúra új hatásait, ismeri Le Play szociológiai nézeteit. Később tagja is lesz a párizsi Le Play Társaságnak. Ekkor már terjed Európa nyugati részein a felnőtt oktatás. Grundtvig püspök Dániában ún. népfőiskolákat indít. Több országban már évtizedek óta kötelező az iskolai alapképzés.
    Károlyi Sándor birtokait irányítja, gazdálkodik. Érdekeinek megfelelően részt vesz a Tisza-szabályozás munkálatainak irányításában. Találkozik a falusi elvándorlás és a kivándorlás, röviden: a "nincstelen nyomorúság" valóságával is. Ez utóbbihoz pedig hozzátartozott, hogy még az 1890. évi népszámláláskor is 18 mezőgazdasági kereső jutott 100 hold termőterületre. Másképpen: az össznépesség 59,3%-a volt "őstermelő". (Franciaországban 48,8%.) "Ha tekintetbe vesszük, hogy a lakosság 15,9%-a napszámos, melynek legnagyobb része az őstermeléshez tartozik – olvasható egy millenniumi kiadványban –, azon végeredményre jutunk, hogy hazánk népességének 75%-a, vagyis háromnegyed része foglalkozik őstermeléssel, vagy annak terhére él, tehát az őstermelők osztályába tartozik (beszámítva pl. a 9125 gazdatisztet, vagy az 525 340 cselédet is. R. P.) – míg az ipari foglalkozásokra csak 17% jut."² Ebben az országban, ebben a társadalomban – a kiegyezés után! – vállal képviselőséget Károlyi Sándor, majd alapítója és első elnöke az Országos Magyar Gazdasági Egyesületből sarjadó Magyar Gazdaszövetségnek. Országos tekintély, elismert közéleti szereplő. "Elviseli", hogy királyi tanácsos. A sikeres mezőgazdasági miniszterrel, a politika több szereplőjével, egyházi vezetőkkel, az agrárpolitika első hazai, tudományos művelőivel, meghitt kapcsolatokat ápol. Darányi Ignáccal még betegen, 1906 kora tavaszán is több levelet vált.
    Károlyi Sándor 75 évesen hunyt el, 1906-ban. Az utókor "a magyar szövetkezetek atyja" névvel illette. Életútját ezért is idéznünk kell. Nincs most ugyan kerek számú évfordulója, ám felismerései, életének tanulságai különösen időszerűkké váltak. Egy olyan korszakban keresett – és talált – alkalmas gazdasági-társadalmi megoldásokat a falvak számára, amelyben nagyon megnehezült az eligazodás. Szekfű Gyula írta az 1910-es években a kiegyezés utáni időkről: "Míg a nyugati országok, köztük Ausztria is, a merkantil irányú abszolút kormányok alatt nyugodtan előkészültek a kapitalisztikus korszakra, addig ez Magyarországon átmenet nélkül következett a rendi-középkori gazdasági viszonyokra. Ezen tény szem előtt tartásával megérthetjük az utóbbi évtizedek hihetetlen gyors gazdasági fellendülését, de egyúttal beláthatjuk, hogy ...nehézségeknek[...] és hiányoknak kellett jelentkezniök".³
    Ma már hozzátehetjük a fentiekhez – csekély módosítással – Veres Péter i/supgazságát is. Más kor, más helyzet "nehézségeire" mondta magyarázatként egyszer az író: "Azért a mi sok bajunk, mert Magyarországra úgy jött el a kapitalizmus, hogy nem ment el teljesen a feudalizmus sem..."
    Hol állt Magyarország a "tartományok" sorában? Miféle ország lehetett az, ahol egy gróf volt a szövetkezetek atyja? (Egyébként egy gróf bábáskodott a Lánchíd születésénél is, egy másik gróf pedig Pest-Buda Budapestté válásánál. Széchenyi István, Andrássy Gyula neve mellett miért ne állhatna ott Károlyi Sándoré is? Egyénisége tette képessé a feladatra, vagy a kor, a magyar falu, a parasztság állapota hozta magával? További, számos kérdést sorolhatnánk, amelyekre nincs, vagy hiányos még a válaszunk. A történettudomány, az agrár- és szövetkezetpolitikai tananyagok is adósak a korszerű válaszokkal. Közrejátszott bizonyára – különböző előjelű – politikai előítélet is egy-egy időszakban, hogy a válaszok hiányosak, vagy egyszerűen: hiányoznak. A tanulságok pedig sokat ígérőek. És a tanulságok nem csupán Tessedik, vagy Nagyváthy életútjából származtathatók. Nem csak az uradalmi gazdálkodást tárgyaló monográfiákból, vagy az agrárszocialista mozgalmak történetéből szűrhetők le – melyekről könyveink, sorozataink is szólnak –, hanem egy-egy életút tapasztalataiból is. Amilyen útja Károlyi Sándornak is volt.
    A kérdésre, hogy hol állt Magyarország a Habsburg-monarchián belül a kiegyezés körüli években, röviden is válaszolhatunk. Némi túlzással szólva: gazdasági fejlettségét nézve is ott, ahol földrajzilag. Félúton Felső-Ausztria és Galícia között. Világos után nem a gazdasági lehetőségek, nem a vámhatárok eltörléséből származó lehetőségek hasznosítása foglalkoztatta még jó ideig a magyar elit jelentős részét. Az osztrák vagy a cseh-morva tartományok színvonalától pedig már azelőtt is jócskán elmaradt több magyar nagytáj gazdasága. (A nyugat-keleti lejtő tovább "épült", török hódoltság nélkül!) Az első vasútvonal – 1836-ban – Pozsony és Nagyszombat között létesült, amit csak 1846-ban követett a Pest-Vác közötti. A tartós különbségekre utalnak az országon belüli regionális különbségek, amelyek mérséklésére majd Darányi telepít több megyét átfogó miniszteri kirendeltségeket. (Az első "vidékfejlesztési alközpontok" Munkácson, Marosvásárhelyen és Zsolnán működtek, a ruténföldi, a székelyföldi, a felvidéki.) Fehér foltokat mutatott a monarchia térképén Magyarország a vaseke, vagy gőzerő elterjedése terén is.⁴
    Egyszóval: felzárkózásra, tettekre volt szükség. Károlyi Sándor ezt felismerte és az elmaradás, a szakadék fölé sok hidat kívánt építeni. Olyat, amely a haladást lehetővé teszi, evolúciót hord a hátán és megalapozott. Természetes, hogy agrár- és falupolitikai összefüggésekben gondolkodott, hiszen a nemzeti vagyon mintegy 40%-át – Fellner Frigyes akadémikus korabeli számításai szerint – a földbirtok képezte a "magyar szent korona országaiban"⁵. A nagy "gründolások" időszakában Károlyi az együttműködést, a szövetkezetek kiépítésnek fontosságát hirdette. És anyagi alapokkal is támogatta. Nem csupán hitelszövetkezetekről vagy a Hangya szövetkezetekről volt szó, jóllehet ezek a legismertebbek. Szorgalmazta Károlyi az állattenyésztő, a géphasználati, a biztosítási- és egyéb szövetkezetek megalakítását is. Elérte, hogy pl. a mezőgazdasági közigazgatásban tantétellé vált: "A községi elöljáróknak hivatásuk, hogy a szövetkezeti eszmét ápolják a nép körében,  [...] és az üdvös szövetkezeti mozgalmat buzdítással és munkával támogassák".⁶ Érthető ezzel összefüggésben az is, hogy a Hangya elnökeinek egyharmada lelkész volt, és sok tanító, jegyző is helyet kapott a szövetkezeti vezetőségekben.
    A "szövetkezeti híd" pillérei közül indokolt felsorolni a legfontosabbakat. Feltehető, hogy más céloknál, mai utaknál, más esetekben is fontosak lehetnek. Ezek:
    1. Az egyéni alkat, a habitus, azaz Károlyi Sándor nemzetközi tájékozottsága, tudása, törekvéseinek képviselete. Valamennyi hitelesítette szándékát, céljait.
    2. Támogatást tudott szerezni intézmények, szervezetek és fontos személyek körében, beleértve a hazai egyházakat, és nagy érdekképviseleteket is.
    3. A történeti szituáció lehetőségeinek hasznosítása. "A 67-es kiegyezés, a nagy politikai esemény, a magyar közgazdaság történetében éppen úgy fordulópontot jelent – szólt egy későbbi történettudományi értékelés –, mint az Egyesült Államokban a polgárháború befejezése."⁷
    4. A szükséges és lehetséges feltételek megteremtése pénzügyi, szervezeti és más igények tekintetében. A "fenti" és a "lenti" szervezés találkozása (a "harmonizálás" megoldása).
    5. A szükséges idővel józanul számolt a szövetkezeti koncepció, vagyis azzal, hogy nem huszárroham, hanem megfontoltság, a "terepadottságok" hasznosítása hozhat kedvező eredményeket.
    Így épült, adottságainak számbavételével, a 20. századi, modernizálódásra készülő magyar agrárgazdaság hídja. Épült az agrárkereskedelemben, melynek levegője az együttműködés, a szövetkezés. És az agrártermelésben, amelynek az ábécéjéhez tartozik a szervezettség, a rend, hiszen élettanilag meghatározott pályán mozog mindenkor.
    Károlyi mind az öt pillért megalapozta. A történelem alakulása döntött a használhatóságukról, sorsukról.

    Befejezésül két szövetkezeti példa, eljárás, Magyaróvár híres professzorának, Újhelyi Imrének a jelentése szerint. (Darányi Ignác küldte tanulmányútra 1894-ben.)
    A tejszövetkezetek Tirolban részvényeket bocsátottak ki – írta Újhelyi a miniszternek (s talán eljuttatta Károlyihoz is). "Minden részvényes jogosítva van egy részvény után naponként 8 l. tejet szállítani[...] Egy részvény után esetleg több tej is szállítható a megállapított napi 8, illetve évi 2920 l-nél azonban a többletnek minden 100 l-jénél 50 krt. levonnak". (Micsoda EU-s diktátum! – kiáltaná egy tájékozatlan mai újságíró.) "Esetleges hamisítások az alapszabályban megállapított pénzbírsággal sújtatnak, sőt a részvény és evvel a tejszállítás elvesztését is vonhatják maguk után."
    Egy másik kiemelés a tenyész-szövetkezet önvédelméről: "Ha egy szövetkezeti tag állatját el akarja adni, azt 8 nappal előbb bejelenteni tartozik a törzskönyvvezetőnél, hol a venni szándékozók is jelentkeznek, s kiknek az eladásra szánt állatok tudomására hozatnak. Azonos árak ígérete mellett a szövetkezet tagjai elővételi joggal bírnak."⁸
    Talán ez a "genetikai vagyonvédelem" is egyik magyarázata lehet annak, hogy "tőlünk" a szilaj marha, a vágóállat, "onnan " pedig a tenyészállat képezte a kereskedelmi forgalom tárgyát. A "svájcerájok" felállítása viszont nagyon hasznos volt – az alpesi eladóknak.
    A 19-20. század fordulója sürgette az alkalmazkodást, a megbarátkozást a sok-sok újdonsággal. Az akkoriakkal. A kuruckodó rebellió mind távolabbinak tűnt. Szántó Kovács János és társai követelései hétköznapiak voltak, igazak voltak. Vásárhelyi szobra erről az igazságról, valamint értelmezéséről szól. És emlékeztessen is erre mindenkit.
    Károlyi Sándor szobra a Vajdahunyadvár udvarán (és 1997 óta a minisztérium árkádjai alatt) pedig arról szól, amit egy francia államférfi korunk Európájára fogalmazott meg. François Mitterrand szinte Károlyi Sándorra szabhatóan írta: "A történelem menetét leggyakrabban a helyzet és az olyan ember vagy emberek csoportjának találkozása dönti el, akik képesek felfogni a helyzet értelmét, hogy ennek révén úrrá legyenek rajta."⁹
    Károlyi Sándor útja és élete példája erre figyelmeztet.
 

Lábjegyzet:

¹Az MTA, az FVM, a Gazdálkodás, valamint a Szövetkezés című folyóiratok szervezésében rendezett, a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban 2003. július 3-án tartott tudományos konferencián elmondott bevezető előadás alapján.
² Balás Árpád – Hensch Árpád (1896): Földmívelés 99. old. Magyarország földmívelése. Kiadja: a Földművelésügyi m. kir. Minister, Budapest. (Kiemelés: R. P.)
³ Szekfű Gyula: A Magyar Állam életrajza 224. o. Glatz Ferenc utószavával 1988.
⁴V. ö. História, 2003. 4. sz., A magyar mezőgazdaság a XIX–XX. században. Szerk.: Gunst P., Hoffmann T., Akadémia K. 1976. Agrártörténeti Tanulmányok 4.
⁵ Magyar közgazdászok a két világháború között (1994) Szerk.: Mátyás Antal. Akadémia Kiadó, Bp.,  114. o.
⁶ Magyar mezőgazdasági közigazgatás (1902) M. Kir. FM. 7. sz. kiadványa 595. o.
⁷ Balla Antal (1935): A legújabb kor gazdaságtörténete. Egyetemi Nyomda.
⁸ Újhelyi Imre (1896): Jegyzetek Ausztria, Svájcz és Dél-Németország állattenyésztéséhez, M.Óvár 21, 23. o.
⁹ Mitterrand, Fr. 1986. In.: Schumann, R.: Európáért, Pannónia K. 1991.