ROMÁNY PÁL

Gróf Károlyi Sándor és kora

A Magyar Tudományos Akadémia Agrártörténeti   Bizottsága  mindenkor  feladatának tekintette mind az agrártermelés és az agrártársadalom történeti folyamatainak vizsgálatát, illetve annak inspirálását, mind annak a kutatását, hogy a folyamatok, agrártörténeti korszakok, a kontinuitás alakulásában milyen szerepet töltöttek be agrártörténetünk jeles, kiemelkedõ alakjai. Jelenlegi tudományos konferenciánk - az agrártárcával és a közremûködõ szervezetekkel együtt - Gróf Károlyi Sándor és kora címmel vállalkozott az említett feladatra.1
    Károlyi Sándorra, a 19. század fiára emlékezünk, aki - immár egy új korszakban - Széchenyi István nyomába lépett, más politikai és gazdasági klíma idején, egy emberöltõvel késõbb.
    Még húsz éves sincs az ifjú huszártiszt, amikor - a körülzárt komáromi vár feladása után - Franciaországban talál menedéket. A Második Köztársaság (majd a Második Császárság) országában, ahol a bank- és az ipari tõke gyors expanziója mind több szociális feszültséget, szervezetet és elméletet teremt.
    A  fiatal  fõrend  -  nagykárolyi  gróf  Károlyi István volt fõispán és Esterházy Franciska fia - a lehetõséggel élve hazatér Fótra. Magával hozza a francia kultúra új hatásait, ismeri Le Play szociológiai nézeteit. Késõbb tagja is lesz a párizsi Le Play Társaságnak. Ekkor már terjed Európa nyugati részein a felnõtt oktatás. Grundtvig püspök Dániában ún. népfõiskolákat indít. Több országban már évtizedek óta kötelezõ az iskolai alapképzés.
    Károlyi Sándor birtokait irányítja, gazdálkodik. Érdekeinek megfelelõen részt vesz a Tisza-szabályozás munkálatainak irányításában. Találkozik a falusi elvándorlás és a kivándorlás, röviden: a "nincstelen nyomorúság" valóságával is. Ez utóbbihoz pedig hozzátartozott, hogy még az 1890. évi népszámláláskor is 18 mezõgazdasági keresõ jutott 100 hold termõterületre. Másképpen: az össznépesség 59,3%-a volt "õstermelõ". (Franciaországban 48,8%.) "Ha tekintetbe vesszük, hogy a lakosság 15,9%-a napszámos, melynek legnagyobb része az õstermeléshez tartozik - olvasható egy millenniumi kiadványban -, azon végeredményre jutunk, hogy hazánk népességének 75%-a, vagyis háromnegyed része foglalkozik õstermeléssel, vagy annak terhére él, tehát az õstermelõk osztályába tartozik (beszámítva pl. a 9125 gazdatisztet, vagy az 525 340 cselédet is. R. P.) - míg az ipari foglalkozásokra csak 17% jut."2 Ebben az országban, ebben a társadalomban - a kiegyezés után! - vállal képviselõséget Károlyi Sándor, majd alapítója és elsõ elnöke az Országos Magyar Gazdasági Egyesületbõl sarjadó Magyar Gazdaszövetségnek. Országos tekintély, elismert közéleti szereplõ. "Elviseli", hogy királyi tanácsos. A sikeres mezõgazdasági miniszterrel, a politika több szereplõjével, egyházi vezetõkkel, az agrárpolitika elsõ hazai, tudományos mûvelõivel, meghitt kapcsolatokat ápol. Darányi Ignáccal még betegen, 1906 kora tavaszán is több levelet vált.
    Károlyi Sándor 75 évesen hunyt el, 1906-ban. Az utókor "a magyar szövetkezetek atyja" névvel illette. Életútját ezért is idéznünk kell. Nincs most ugyan kerek számú évfordulója, ám felismerései, életének tanulságai különösen idõszerûkké váltak. Egy olyan korszakban keresett - és talált - alkalmas gazdasági-társadalmi megoldásokat a falvak számára, amelyben nagyon megnehezült az eligazodás. Szekfû Gyula írta az 1910-es években a kiegyezés utáni idõkrõl: "Míg a nyugati országok, köztük Ausztria is, a merkantil irányú abszolút kormányok alatt nyugodtan elõkészültek a kapitalisztikus korszakra, addig ez Magyarországon átmenet nélkül következett a rendi-középkori gazdasági viszonyokra. Ezen tény szem elõtt tartásával megérthetjük az utóbbi évtizedek hihetetlen gyors gazdasági fellendülését, de egyúttal beláthatjuk, hogy ...nehézségeknek[...] és hiányoknak kellett jelentkezniök".3
    Ma már hozzátehetjük a fentiekhez - csekély módosítással - Veres Péter igazságát is. Más kor, más helyzet "nehézségeire" mondta magyarázatként egyszer az író: "Azért a mi sok bajunk, mert Magyarországra úgy jött el a kapitalizmus, hogy nem ment el teljesen a feudalizmus sem..."
    Hol állt Magyarország a "tartományok" sorában? Miféle ország lehetett az, ahol egy gróf volt a szövetkezetek atyja? (Egyébként egy gróf bábáskodott a Lánchíd születésénél is, egy másik gróf pedig Pest-Buda Budapestté válásánál. Széchenyi István, Andrássy Gyula neve mellett miért ne állhatna ott Károlyi Sándoré is? Egyénisége tette képessé a feladatra, vagy a kor, a magyar falu, a parasztság állapota hozta magával? További, számos kérdést sorolhatnánk, amelyekre nincs, vagy hiányos még a válaszunk. A történettudomány, az agrár- és szövetkezetpolitikai tananyagok is adósak a korszerû válaszokkal. Közrejátszott bizonyára - különbözõ elõjelû - politikai elõítélet is egy-egy idõszakban, hogy a válaszok hiányosak, vagy egyszerûen: hiányoznak. A tanulságok pedig sokat ígérõek. És a tanulságok nem csupán Tessedik, vagy Nagyváthy életútjából származtathatók. Nem csak az uradalmi gazdálkodást tárgyaló monográfiákból, vagy az agrárszocialista mozgalmak történetébõl szurhetõk le - melyekrol könyveink, sorozataink is szólnak -, hanem egy-egy életút tapasztalataiból is. Amilyen útja Károlyi Sándornak is volt.
    A kérdésre, hogy hol állt Magyarország a Habsburg-monarchián belül a kiegyezés körüli években, röviden is válaszolhatunk. Némi túlzással szólva: gazdasági fejlettségét nézve is ott, ahol földrajzilag. Félúton Felsõ-Ausztria és Galícia között. Világos után nem a gazdasági lehetõségek, nem a vámhatárok eltörlésébõl származó lehetõségek hasznosítása foglalkoztatta még jó ideig a magyar elit jelentõs részét. Az osztrák vagy a cseh-morva tartományok színvonalától pedig már azelõtt is jócskán elmaradt több magyar nagytáj gazdasága. (A nyugat-keleti lejtõ tovább "épült", török hódoltság nélkül!) Az elsõ vasútvonal - 1836-ban - Pozsony és Nagyszombat között létesült, amit csak 1846-ban követett a Pest-Vác közötti. A tartós különbségekre utalnak az országon belüli regionális különbségek, amelyek mérséklésére majd Darányi telepít több megyét átfogó miniszteri kirendeltségeket. (Az elsõ "vidékfejlesztési alközpontok" Munkácson, Marosvásárhelyen és Zsolnán mûködtek, a ruténföldi, a székelyföldi, a felvidéki.) Fehér foltokat mutatott a monarchia térképén Magyarország a vaseke, vagy gõzerõ elterjedése terén is.4
    Egyszóval: felzárkózásra, tettekre volt szükség. Károlyi Sándor ezt felismerte és az elmaradás, a szakadék fölé sok hidat kívánt építeni. Olyat, amely a haladást lehetõvé teszi, evolúciót hord a hátán és megalapozott. Természetes, hogy agrár- és falupolitikai összefüggésekben gondolkodott, hiszen a nemzeti vagyon mintegy 40%-át - Fellner Frigyes akadémikus korabeli számításai szerint - a földbirtok képezte a "magyar szent korona országaiban"5. A nagy "gründolások" idõszakában Károlyi az együttmûködést, a szövetkezetek kiépítésnek fontosságát hirdette. És anyagi alapokkal is támogatta. Nem csupán hitelszövetkezetekrõl vagy a Hangya szövetkezetekrõl volt szó, jóllehet ezek a legismertebbek. Szorgalmazta Károlyi az állattenyésztõ, a géphasználati, a biztosítási- és egyéb szövetkezetek megalakítását is. Elérte, hogy pl. a mezõgazdasági közigazgatásban tantétellé vált: "A községi elöljáróknak hivatásuk, hogy a szövetkezeti eszmét ápolják a nép körében,  [...] és az üdvös szövetkezeti mozgalmat buzdítással és munkával támogassák".6 Érthetõ ezzel összefüggésben az is, hogy a Hangya elnökeinek egyharmada lelkész volt, és sok tanító, jegyzõ is helyet kapott a szövetkezeti vezetõségekben.
    A "szövetkezeti híd" pillérei közül indokolt felsorolni a legfontosabbakat. Feltehetõ, hogy más céloknál, mai utaknál, más esetekben is fontosak lehetnek. Ezek:
 
   1. Az egyéni alkat, a habitus, azaz Károlyi Sándor nemzetközi tájékozottsága, tudása, törekvéseinek képviselete. Valamennyi hitelesítette szándékát, céljait.
    2. Támogatást tudott szerezni intézmények, szervezetek és fontos személyek körében, beleértve a hazai egyházakat, és nagy érdekképviseleteket is.
    3. A történeti szituáció lehetõségeinek hasznosítása. "A 67-es kiegyezés, a nagy politikai esemény, a magyar közgazdaság történetében éppen úgy fordulópontot jelent - szólt egy késõbbi történettudományi értékelés -, mint az Egyesült Államokban a polgárháború befejezése."7
 
   4. A szükséges és lehetséges feltételek megteremtése pénzügyi, szervezeti és más igények tekintetében. A "fenti" és a "lenti" szervezés találkozása (a "harmonizálás" megoldása).
    5. A szükséges idõvel józanul számolt a szövetkezeti koncepció, vagyis azzal, hogy nem huszárroham, hanem megfontoltság, a "terepadottságok" hasznosítása hozhat kedvezõ eredményeket.
    Így épült, adottságainak számbavételével, a 20. századi, modernizálódásra készülõ magyar agrárgazdaság hídja. Épült az agrárkereskedelemben, melynek levegõje az együttmûködés, a szövetkezés. És az agrártermelésben, amelynek az ábécéjéhez tartozik a szervezettség, a rend, hiszen élettanilag meghatározott pályán mozog mindenkor.
    Károlyi mind az öt pillért megalapozta. A történelem alakulása döntött a használhatóságukról, sorsukról.

    Befejezésül két szövetkezeti példa, eljárás, Magyaróvár híres professzorának, Újhelyi Imrének a jelentése szerint. (Darányi Ignác küldte tanulmányútra 1894-ben.)
    A tejszövetkezetek Tirolban részvényeket bocsátottak ki - írta Újhelyi a miniszternek (s talán eljuttatta Károlyihoz is). "Minden részvényes jogosítva van egy részvény után naponként 8 l. tejet szállítani[...] Egy részvény után esetleg több tej is szállítható a megállapított napi 8, illetve évi 2920 l-nél azonban a többletnek minden 100 l-jénél 50 krt. levonnak". (Micsoda EU-s diktátum! - kiáltaná egy tájékozatlan mai újságíró.) "Esetleges hamisítások az alapszabályban megállapított pénzbírsággal sújtatnak, sõt a részvény és evvel a tejszállítás elvesztését is vonhatják maguk után."
 
   Egy másik kiemelés a tenyész-szövetkezet önvédelmérõl: "Ha egy szövetkezeti tag állatját el akarja adni, azt 8 nappal elõbb bejelenteni tartozik a törzskönyvvezetõnél, hol a venni szándékozók is jelentkeznek, s kiknek az eladásra szánt állatok tudomására hozatnak. Azonos árak ígérete mellett a szövetkezet tagjai elõvételi joggal bírnak."8
 
   Talán ez a "genetikai vagyonvédelem" is egyik magyarázata lehet annak, hogy "tõlünk" a szilaj marha, a vágóállat, "onnan " pedig a tenyészállat képezte a kereskedelmi forgalom tárgyát. A "svájcerájok" felállítása viszont nagyon hasznos volt - az alpesi eladóknak.
    A 19-20. század fordulója sürgette az alkalmazkodást, a megbarátkozást a sok-sok újdonsággal. Az akkoriakkal. A kuruckodó rebellió mind távolabbinak tûnt. Szántó Kovács János és társai követelései hétköznapiak voltak, igazak voltak. Vásárhelyi szobra errõl az igazságról, valamint értelmezésérõl szól. És emlékeztessen is erre mindenkit.
    Károlyi Sándor szobra a Vajdahunyadvár udvarán (és 1997 óta a minisztérium árkádjai alatt) pedig arról szól, amit egy francia államférfi korunk Európájára fogalmazott meg. François Mitterrand szinte Károlyi Sándorra szabhatóan írta: "A történelem menetét leggyakrabban a helyzet és az olyan ember vagy emberek csoportjának találkozása dönti el, akik képesek felfogni a helyzet értelmét, hogy ennek révén úrrá legyenek rajta."9
 
   Károlyi Sándor útja és élete példája erre figyelmeztet.
 

Lábjegyzet:

1 Az MTA, az FVM, a Gazdálkodás, valamint a Szövetkezés címû folyóiratok szervezésében rendezett, a Magyar Mezõgazdasági Múzeumban 2003. július 3-án tartott tudományos konferencián elmondott bevezetõ elõadás alapján.
2 Balás Árpád-Hensch Árpád (1896): Földmívelés 99. old. Magyarország földmívelése. Kiadja: a Földmûvelésügyi m. kir. Minister, Budapest. (Kiemelés: R. P.)
3
Szekfû Gyula: A Magyar Állam életrajza 224. o. Glatz Ferenc utószavával 1988.

4 V. ö. História, 2003. 4. sz., A magyar mezõgazdaság a XIX-XX. században. Szerk.: Gunst P., Hoffmann T., Akadémia K. 1976. Agrártörténeti Tanulmányok 4.
5 Magyar közgazdászok a két világháború között (1994) Szerk.: Mátyás Antal. Akadémia Kiadó, Bp.,  114. o.
6
Magyar mezõgazdasági közigazgatás (1902) M. Kir. FM. 7. sz. kiadványa 595. o.
7
Balla Antal (1935): A legújabb kor gazdaságtörténete. Egyetemi Nyomda.

8 Újhelyi Imre (1896): Jegyzetek Ausztria, Svájcz és Dél-Németország állattenyésztéséhez, M.Óvár 21, 23. o.
9 Mitterrand, Fr. 1986. In.: Schumann, R.: Európáért, Pannónia K. 1991.

 

Vissza a kezdõlapra