Károlyi Sándor gróf 1831. november 10-én született Pesten, a család Zöldfa (ma: Veres Pálné) utcai palotájában. A korábban aulikus főúri család a kibontakozó reformmozgalom híve lett. Apja és nagybátyja, György (1802–77) támogatta a liberális reformokat, a polgárosodás ügyét. Az ifjú Sándor gróf a fóti birtokon töltötte gyermekéveit.

Az apa, Károlyi István gróf a 19. század kiemelkedő történelmi személyisége volt. Széchenyi István gróf lelkes híve volt. Húszezer forintot ajánlott föl a Magyar Tudományos Akadémiának. A lótenyésztés fejlesztésére megalapította a Károlyi-díjat. Az 1848–49. évi szabadságharcban egy huszárezred költségeit fedezte, ezért fogságba vetették. Olmütz várbörtönében raboskodott, ahonnan váltságdíj ellenében bocsátották szabadon. Nevéhez fűződik a fóti templom építtetése, az írói segélyegylet megalapítása. Egyik alapítója és elnöke volt a Szent István Társulatnak. Amikor 1858-ban a Gazdasági Egyesület céljainak támogatására kísérleti gazdaság és mintagazdaságok felállítását ajánlotta meg, méltán írta róla – a nemzet előmenetelét támogató, önzetlen hazafiakról – a Falusi Gazda:

Boldogok, kik azon irigylendő helyzetben vannak, hogy hazájoknak az anyagi és szellemi gyarapodás terén jóltevői lehetnek, és boldog azon nemzet, melynek vagyonos polgárai... kötelességüknek ismerik a közhaza jólétének felfokozásához hozzájok illő áldozatokkal is járulni. Bizony, mondom, semminemű áldozatnak füstje sem kedvesebb ez idő szerint a magasban, mint azé, mely a mezőgazdasági ipar sikeres fejlesztését célozza.

1848 tavaszán, a forradalom kitörésekor iskolai tanulmányait a piarista gimnáziumban folytatta. Alig volt 18 éves, amikor beállt a honvédseregbe, mégpedig az apa által felállított Károlyi-huszárezredbe. A harcok során Károlyi Sándor a komáromi várba került, ahol főhadnagyi rangban Klapka György mellett küzdött. A várerőd feladása után Franciaországba távozott. Az ötéves emigráció alatt ismerkedett meg a haladó szellemű francia gondolkodók, különösképpen Le Play szociológus nézeteivel. Le Play, a modern szociálpolitika elméleti megalapozója a munkásjólét megteremtésének, a társadalmi feszültségek feloldásának és kiegyenlítésének egyik korai hangoztatója volt. Az emigráció Károlyi Sándor gróf számára 1854-ben, a Ferenc József császár által meghirdetett amnesztiával ért véget.

Az egész országot átfogó, csaknem félmillió holdnyi Károlyi-birtokokat három felügyelőség köré szervezték: nagykárolyi (Szatmár m.), alföldi és surány-megyeri (Nyitra m.). A felügyelőségnek alárendelve 14 birtokkerület működött. A nagykárolyi felügyelőséghez tartozott maga Nagykároly, Kéc (Bihar m.), Fehérgyarmat (Szatmár m.), Nyírbátor (Szabolcs m.), Misztótfalu (Szatmár m.), Salánk (Ugocsa m.), Nagymuzsaj (Bereg m.) és Füzér-Radvány (Abaúj m.). Alföldi birtokok néven: Csongrád, Hódmezővásárhely és Orosháza szerepelt. A surány-megyeri felügyelőség a surány-megyeri, a poroszlói (Heves m.) és a fóti (Pest m.) uradalomból állt. A szervezet élén a pesti Titoknoki Hivatalt találjuk, amelyet 1828-tól Közös Kormánynak neveztek. Központi szerv volt a Központi Kancellária, a Gazdasági és Jogügyigazgatóság, a Régensi Hivatal, a Közös Jószágigazgatóság, a Pesti Főpénztár és a Központi Számvevőség. Nagykárolyban uradalmi ügyészi hivatal működött, ennek voltak alárendelve a kerületi ügyészségek. A központi szervek irányították a felügyelőségeket, ezek pedig az egyes uradalmakat.

Lásd a Radixfórumra Domokos Gizella által feltett Károlyi grófi címert a bályoki kastély homlokzatáról.

A Károlyi-család főágának tagjai a 17. század elejétől kezdve viseltek udvari méltóságokat és közhivatalokat. Károlyi Mihály (1585–1626) II. Mátyástól bárói címet kapott. 1620-ban Bethlen Gábor Szatmár vármegye főispánjává nevezte ki. Szatmári és nagykárolyi birtokuk mellé a 17. század közepén a füzérradványi uradalmat is megkapták II. Ferdinándtól. Károlyi Sándor (1669–1743) Szatmár vármegye örökös főispánja a Rákóczi-szabadságharcban altábornagyként több győztes csatát is vívott. Az 1711. február 21-én a segítségért Lengyelországba utazó II. Rákóczi Ferenc ráruházta hadainak főparancsnokságát. Az egyre kilátástalanabb helyzetben már a vezérlőfejedelem megkezdte a béketárgyalásokat, s végül 1711. május 1-jén Károlyi írta alá a szatmári békeszerződést. 1712-ben grófi címet kapott, s igen jelentős birtokokkal gyarapította a családi vagyont. Leszármazottai a reformkorban jelentős szerepet töltöttek be a hazai művészet, tudomány és mezőgazdaság felvirágoztatásában.

A család levéltára a magyar történelemnek, művelődéstörténetnek és művészettörténetnek fontos forrása.

A Károlyi-család a 19. század elején Károlyi Istvánnak vásárolta meg a fóti birtokot. Két nevezetes épület emlékeztet minket a grófi családra: az egyik a többször átépített kastély, ahonnan a gazdálkodást irányították, a másik a római katolikus templom.

Károlyi István gróf olyan templomot kívánt építtetni, amely egyben családi temetkezőhelyül is szolgál. A tervek elkészítésére Ybl Miklóst kérte föl, s az építkezés – bár a szabadságharc és a gróf raboskodásának idején szünetelt – 1855-re befejeződött. A fóti templom – a budapesti Vigadó mellett – a magyar romantika legjelentősebb alkotása.

Károlyi Sándor a nyugat-európai emigrációból 1854-ben tért haza, és Fóton, a családi birtok központjában rendezkedett be. A nagykiterjedésű, több mint 5 000 katasztrális hold területű uradalom zilált gazdasági és pénzügyeit rendbe hozta, s ezzel megteremtette a tőkés jellegű gazdálkodás feltételeit. Egyrészt Széchenyi Istvánt, példaképét követve, másrészt saját tiszántúli birtokai termőterületének bővítése érdekében kapcsolódott be Tisza-szabályozási munkálatokba. Alapítója volt a Tiszavölgyi Társulatnak, amelynek elnöki tisztségét hosszú éveken át betöltötte.

Károlyi Sándor az 1861. évi országgyűlésen a Teleki László gróf körül szerveződő Határozati Párt egyik vezéralakja lett. Nevét egy sorban emlegették Tisza Kálmánéval, Szapáry Gyula gróféval. A kiegyezés után is folytatta politikai tevékenységét, amely elsősorban a mezőgazdaság korszerűsítésére irányult. Nézetei szerint a magyar államnak többet kellene költenie a mezőgazdaságra, és létre kellene hoznia egy önálló földművelésügyi minisztériumot. 1881-ben a tasnádi (Szilágy m.) választókörzet országgyűlési képviselője lett a kormánypárt, a Tisza Kálmán vezette Szabadelvű Párt színeiben. A nagy térképet lásd: 1.) Szilágy vármegye (1913 k.), Gönczy Pál (térk.) – Thirring G.: Magyarország kézi atlasza, 1913 (Wikipedia) és Szilágy vármegye. Osztrák-Magyar Monarchia vármegyéi a XX. század elején. VKM. 1910 k.

1884-ben el hagyta korábbi pártját, és a mérsékelt ellenzékhez csatlakozott. 1884-ben, 1887-ben és 1892-ben az eszterházi választókörzetben szerzett mandátumot. 1896-ban a garbóc-bogdányi (Abaúj m.), majd 1901-től haláláig a gönci (Abaúj m.) választókat képviselte a parlamentben. A nagy megyetérképet lásd: Abaúj–Torna vármegye (1910 k.), Gönczy Pál (térk.) – Thirring G.: Magyarország kézi atlasza, 1913 (Wikipedia) és Abaúj-Torna vármegye (1910 k,.) Osztrák-Magyar Monarchia vármegyéi a XX. század elején. VKM. 1910 k.

Károlyi Sándor kimagasló közéleti szereplése nem annyira a pártpolitikai küzdelmek terén, sokkal inkább az ún. agrárius mozgalom és a vele összekapcsolódó szövetkezeti mozgalom kibontakozásában mutatkozott meg. A magyarországi agrárius mozgalom 1879-ben a székesfehérvári gazdakongresszuson bontott zászlót, az egyik indítványozó Károlyi Sándor volt. Igazi mozgalommá azonban az 1880-as évek elejétől szerveződött, amikor Károlyi Sándor kezdeményezésére megkezdte működését a Gazdakör. A szervezkedés kiinduló állomása az Országos Magyar Gazdasági Egyesület lett. Az OMGE éppen Károlyi Sándor és körének működése nyomán vált szűk körű szakmai testületből az agrárérdekek képviseletére is vállalkozó, valójában a nagybirtokos agrártermelők érdekében föllépő fontos közéleti fórummá, szervezetté.

Károlyi Sándor közéleti tevékenységének legfőbb területe az agráriusok politikai törekvéseivel szorosan összekapcsolódó magyarországi szövetkezeti mozgalom kibontakoztatása volt. Károlyi Sándor szövetkezeti koncepciójában a mezőgazdaság általános érdekeit összekapcsolta a földbirtokosság érdekeivel. E politikával ugyanakkor a kisbirtokos parasztság növekvő szociális gondjainak megoldását is elérhetőnek vélte.

A mozgalom fontos állomása volt a Magyar Gazdaszövetség létrehozása 1896. január 16-án. A gazdaszövetség elnöke Károlyi Sándor lett. A Gazdaszövetség a gazdatársadalom tömörítésén túlmenően gazdaság- és szociálpolitikai intézkedéseket követelt a kormánytól. Ennek szellemében fogalmazta meg programját:1. a közteherviselés igazságosabb, a termelési-kereseti arányokhoz igazodó elosztását; 2. a mezőgazdasági hitelügy hatékonyabb megszervezését, a hitelszükségletek méltányos kielégítését; 3. a mezőgazdaságból származó jövedelmek és jövedelmi források fejlesztését, biztosítását; 4. a kereseti lehetőségek kiszélesítését, újak létesítését; 5. a napszámosok, cselédek és alkalmazottak helyzetének törvényes rendezését; 6. a mezőgazdasági termékeket és árakat védő vámpolitikai rendszabályok bevezetését; 7. a mezőgazdaságot és agrártársadalmat sújtó visszaélések felszámolását; 8. a szakoktatás, a szaksajtó és az ismeretterjesztés kiszélesítését és a mezőgazdasági érdekképviseleti rendszer bevezetését.

A Gazdaszövetség 1904. évi nagygyűlésén Károlyi Sándor, György Endre és Kodolányi Antal javaslatára határozatot hoztak a falusi gazdaszövetségek, illetve gazdakörök megszervezéséről. Így indult meg országszerte a paraszti művelődés és politizálgatás egyik fontos helyi fórumát jelentő gazdakörök szerveződése. Számuk négy év alatt félezerre, tagjaik száma félmillióra emelkedett. A gazdaszövetségek, gazdakörök később az egész országot behálózták.

A szövetkezés gondolatáról először az 1885-ben Budapesten rendezett nemzetközi gazdakongresszuson beszélt Károlyi Sándor. A szükséges és elfogadható kamatlábú mezőgazdasági hitel biztosítása s az arra hivatott szövetkezetek megteremtése elválaszthatatlan egymástól - hangoztatta Károlyi. Sikerült a szövetkezés ügyének megnyerni György Endre országgyűlési képviselőt, a pénzügyekben járatos Hajós Józsefet, majd később az agrárius mozgalomban jelentős szerepet játszó Bernát Istvánt.

1886 decemberében alakult meg a Károlyi által vezetett Pestmegyei Hitelszövetkezet. A következő évben megkezdték a községi fiókok szervezését. 1891 végén indult meg a hitelszövetkezeti mozgalom Pest megyén túlra történő kiterjesztése.

Az agráriusok sikere volt, hogy a kormány - mindenekelőtt a Darányi Ignác vezette Földművelésügyi Minisztérium - fölkarolta a hitelszövetkezetek országos központjának életre hívását. A budapesti székhelyű Országos Központi Hitelszövetkezet (1898. XXIII. tc.) tagjai az abba belépő falusi hitelszövetkezetek lehettek. A szövetkezetek, amelyeknek tagsága rövidesen 700 ezer főre duzzadt, az állami támogatás révén különféle kedvezményekben (adómentesség, kamarai illetékmentesség stb.) részesültek. Károlyi Sándor vállalva az anyagi többletterheket, Haynald Lajos bíboros, kalocsai érsekkel együtt fölkarolta az ország szegényebb, kedvezőtlenebb adottságú északkeleti és délkeleti vidékén a hitel- és a fogyasztási szövetkezetek szervezését. Nemcsak a korszerű gazdálkodás ismereteit hozhatták el a faluba, hanem a polgári mentalitás, a műveltség számos elemét is.

A hitelszövetkezetek mellett a másik alapvető típust a fogyasztási és értékesítő szövetkezetek alkották. Ezek közül a legnagyobb befolyást a Magyar Gazdaszövetség Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezete, közismertebb nevén a Hangya érte el. Az alapító, a Magyar Gazdaszövetség célja, hogy a kisebb birtokosokat ellássák jó és olcsó árukkal, valamint terményeiket, termékeit kedvező feltételek mellett értékesítsék. A Hangya alapításához szükséges tőkét, 50 ezer koronát, ezúttal is Károlyi Sándor gróf teremtette elő. A központ megalakítása után hamarosan szerveződtek a vidéki Hangya szövetkezetek is. A Hangya fiókszövetkezetei a sikeres üzletpolitika eredményeképpen az egész országot behálózták: 1900-ban 100, 1913-ban már több mint 1200-ra nőtt számuk, és közel 200 ezer tag tartozott soraikba, a forgalom pedig elérte az évi 28 millió koronát.

A termelés és értékesítés gondjainak megoldására létesült tejszövetkezetek a gazdatársadalom szélesebb rétegét fogadták tagjaik sorába. Az alapítás ötlete már az 1879. évi székesfehérvári gazdakongresszuson felmerült, amikor az OMGE a kormányzat segítségét kérte az állattenyésztés fejlesztésével összefüggésben a tejtermelés és értékesítés gondjainak orvoslásához. A kért támogatás elmaradt, ezért 1883-ban a Budapest környéki nagybirtokosok és nagybérlők Andrássy Aladár gróf és Egan Ede közreműködésével megszervezték a főváros ellátásában később kulcsszerepet betöltő Budapesti Központi Tejcsarnok Szövetkezetet. Az alakulás évében még csak 2,3 millió, 1913-ban már 37,8 millió liter tejet forgalmaztak. A tej kezelését és feldolgozását az 1892-ben épült központi telepen végezték, és a közegészségügyi szempontból kifogástalan minőségű tejet és tejterméket 172 fióküzletükben árusították. A budapesti példán felbuzdulva szinte minden nagyobb vidéki városban létrehoztak hasonló tejszövetkezetet. A kisbirtokosokat tömörítő falusi tejszövetkezetekben a városiak konkurenciát láttak, s velük csak ritkán létesítettek kapcsolatot. Az első falusi tejszövetkezet alapítására 1881-ben, Szombathelyen került sor, de a következő létrehozása egészen 1897-ig váratott magára. Ezután az állam segítségével – főleg a Dunántúlon és a Délvidéken – szerveződő tejszövetkezetek száma gyorsan növekedett: kezdetben 34 szövetkezetben 2 767 tag 5 937 tehenét tartották nyilván. 1907-ben már 651 szövetkezetben 62 156 tag 98 237 tehenének tejét értékesítették.

Károlyi Sándor országos jelentőségű közéleti tevékenysége mellett sem feledkezett meg szűkebb pátriájáról. Tovább csinosította az apja által építtetett fóti kastélyt, és gazdagította a templomot, ahol a család elhunyt tagjai is pihentek. 1892-ben Vörösmarty Mihály versének, a Fóti dalnak ötvenéves évfordulójára rendbe hozatta az omladozó Fáy présházat, ahol a mű született. Sándor gróf emlékét az újpestiek is kegyelettel ápolják, mert sokat köszönhet neki a város. Templom és gyermekmenhely, infrastruktúra és közegészségügy egyaránt az ő bőkezű adományainak köszönhette fejlődését.

1863-ban Károlyi Sándor, akinek a birtokához Újpest is tartozott, javasolta a lóvasút kiépítését. Később ő alapította meg a Pesti Közúti Vaspálya Társaságot. Az első lóvasúti kocsik 1866. július 30-án indultak el, másnaptól már menetrend szerint közlekedtek a járművek a Széna (ma: Kálvin) tér és Újpest Városkapu között. Hat évvel később lóvasúti vonal létesült Újpest és Rákospalota között, amelyet a szintén a Károlyi gróf érdekeltségébe tartozó Újpest-rákospalotai Lóvonatú Vaspálya Rt. üzemeltetett. 1894-ben a lóvasutat a Budapestvidéki Közúti Vasút Rt. vásárolta meg. Hozzájuk tartozott a megyeri lóvasút is. A hajdani lóvasúti útvonalakon később a villamosok közlekedtek.

A küzdelmes életpálya és a szakadatlan munkálkodás felőrölte az egészségét. Egyre súlyosbodó asztmáját rendszeresen gyógykezeltetni kellett. Életének utolsó másfél évtizedét hol a franciaországi Riviérán, hol Mentonban töltötte. 1906. április 24-én szerettei körében halt meg. A fóti családi sírboltban temették el. Impozáns ülőszobrát a Magyar Mezőgazdasági Múzeum, a városligeti Vajdahunyadvár udvarán állították fel 1908-ban. A szobrot Stróbl [Strobl] Alajos készítette.