Gróf Károlyi Sándor

Károlyi Sándor gróf 1831. november 10-én született Pesten, a család Zöldfa (ma: Veres Pálné) utcai palotájában. A korábban aulikus fõúri család a kibontakozó reformmozgalom híve lett. Apja és nagybátyja, György (1802-77) támogatta a liberális reformokat, a polgárosodás ügyét. Az ifjú Sándor gróf a fóti birtokon töltötte gyermekéveit.

Az apa, Károlyi István gróf a 19. század kiemelkedõ történelmi személyisége volt. Széchenyi István gróf lelkes híve volt. Húszezer forintot ajánlott föl a Magyar Tudományos Akadémiának. A lótenyésztés fejlesztésére megalapította a Károlyi-díjat. Az 1848-49. évi szabadságharcban egy huszárezred költségeit fedezte, ezért fogságba vetették. Olmütz várbörtönében raboskodott, ahonnan váltságdíj ellenében bocsátották szabadon. Nevéhez fûzõdik a fóti templom építtetése, az írói segélyegylet megalapítása. Egyik alapítója és elnöke volt a Szent István Társulatnak. Amikor 1858-ban a Gazdasági Egyesület céljainak támogatására kísérleti gazdaság és mintagazdaságok felállítását ajánlotta meg, méltán írta róla - a nemzet elõmenetelét támogató, önzetlen hazafiakról - a Falusi Gazda:

Boldogok, kik azon irigylendõ helyzetben vannak, hogy hazájoknak az anyagi és szellemi gyarapodás terén jóltevõi lehetnek, és boldog azon nemzet, melynek vagyonos polgárai... kötelességüknek ismerik a közhaza jólétének felfokozásához hozzájok illõ áldozatokkal is járulni. Bizony, mondom, semminemû áldozatnak füstje sem kedvesebb ez idõ szerint a magasban, mint azé, mely a mezõgazdasági ipar sikeres fejlesztését célozza.

1848 tavaszán, a forradalom kitörésekor iskolai tanulmányait a piarista gimnáziumban folytatta. Alig volt 18 éves, amikor beállt a honvédseregbe, mégpedig az apa által felállított Károlyi-huszárezredbe. A harcok során Károlyi Sándor a komáromi várba került, ahol fõhadnagyi rangban Klapka György mellett küzdött. A várerõd feladása után Franciaországba távozott. Az ötéves emigráció alatt ismerkedett meg a haladó szellemû francia gondolkodók, különösképpen Le Play szociológus nézeteivel. Le Play, a modern szociálpolitika elméleti megalapozója a munkásjólét megteremtésének, a társadalmi feszültségek feloldásának és kiegyenlítésének egyik korai hangoztatója volt. Az emigráció Károlyi Sándor gróf számára 1854-ben, a Ferenc József császár által meghirdetett amnesztiával ért véget.

Az egész országot átfogó, csaknem félmillió holdnyi Károlyi-birtokokat három felügyelõség köré szervezték: nagykárolyi (Szatmár m.), alföldi és surány-megyeri (Nyitra m.). A felügyelõségnek alárendelve 14 birtokkerület mûködött. A nagykárolyi felügyelõséghez tartozott maga Nagykároly, Kéc (Bihar m.), Fehérgyarmat (Szatmár m.), Nyírbátor (Szabolcs m.), Misztótfalu (Szatmár m.), Salánk (Ugocsa m.), Nagymuzsaj (Bereg m.) és Füzér-Radvány (Abaúj m.). Alföldi birtokok néven: Csongrád, Hódmezõvásárhely és Orosháza szerepelt. A surány-megyeri felügyelõség a surány-megyeri, a poroszlói (Heves m.) és a fóti (Pest m.) uradalomból állt. A szervezet élén a pesti Titoknoki Hivatalt találjuk, amelyet 1828-tól Közös Kormánynak neveztek. Központi szerv volt a Központi Kancellária, a Gazdasági és Jogügyigazgatóság, a Régensi Hivatal, a Közös Jószágigazgatóság, a Pesti Fõpénztár és a Központi Számvevõség. Nagykárolyban uradalmi ügyészi hivatal mûködött, ennek voltak alárendelve a kerületi ügyészségek. A központi szervek irányították a felügyelõségeket, ezek pedig az egyes uradalmakat.

Lásd a Radixfórumra Domokos Gizella által feltett Károlyi grófi címert a bályoki kastély homlokzatáról.

 

 

http://www.radixforum.com/pictures/2007071493.jpg

 

A Károlyi-család fõágának tagjai a 17. század elejétõl kezdve viseltek udvari méltóságokat és közhivatalokat. Károlyi Mihály (1585-1626) II. Mátyástól bárói címet kapott. 1620-ban Bethlen Gábor Szatmár vármegye fõispánjává nevezte ki. Szatmári és nagykárolyi birtokuk mellé a 17. század közepén a füzérradványi uradalmat is megkapták II. Ferdinándtól. Károlyi Sándor (1669-1743) Szatmár vármegye örökös fõispánja a Rákóczi-szabadságharcban altábornagyként több gyõztes csatát is vívott. Az 1711. február 21-én a segítségért Lengyelországba utazó II. Rákóczi Ferenc ráruházta hadainak fõparancsnokságát. Az egyre kilátástalanabb helyzetben már a vezérlõfejedelem megkezdte a béketárgyalásokat, s végül 1711. május 1-jén Károlyi írta alá a szatmári békeszerzõdést. 1712-ben grófi címet kapott, s igen jelentõs birtokokkal gyarapította a családi vagyont. Leszármazottai a reformkorban jelentõs szerepet töltöttek be a hazai mûvészet, tudomány és mezõgazdaság felvirágoztatásában.

A család levéltára a magyar történelemnek, mûvelõdéstörténetnek és mûvészettörténetnek fontos forrása.

  • Éble Gábor: A gróf Károlyi nemzetség levéltára. Kiad. és bev. ellát. Sunkó Attila. Fons IV. (1997)
  • Éble Gábor: A nagykárolyi gróf Károlyi család leszármazása a leányági ivadékok feltüntetésével.Budapest 1913.
  • A nagykárolyi gróf Károlyi család összes jószágainak birtoklási története. A család megbízásából kiadja gróf Károlyi László I-II. kötet, Budapest, 1911.
  • Éble Gábor: Az ecsedi uradalom és Nyiregyháza. Budapest, 1898.
  • A nagykárolyi gróf Károlyi csa1ád oklevéltára. I-V. kötet. s.a.r. Géresi Kálmán. Budapest, 1882-1897.

A Károlyi-család a 19. század elején Károlyi Istvánnak vásárolta meg a fóti birtokot. Két nevezetes épület emlékeztet minket a grófi családra: az egyik a többször átépített kastély, ahonnan a gazdálkodást irányították, a másik a római katolikus templom.

Károlyi István gróf olyan templomot kívánt építtetni, amely egyben családi temetkezõhelyül is szolgál. A tervek elkészítésére Ybl Miklóst kérte föl, s az építkezés - bár a szabadságharc és a gróf raboskodásának idején szünetelt - 1855-re befejezõdött. A fóti templom - a budapesti Vigadó mellett - a magyar romantika legjelentõsebb alkotása.

Károlyi Sándor a nyugat-európai emigrációból 1854-ben tért haza, és Fóton, a családi birtok központjában rendezkedett be. A nagykiterjedésû, több mint 5 000 katasztrális hold területû uradalom zilált gazdasági és pénzügyeit rendbe hozta, s ezzel megteremtette a tõkés jellegû gazdálkodás feltételeit. Egyrészt Széchenyi Istvánt, példaképét követve, másrészt saját tiszántúli birtokai termõterületének bõvítése érdekében kapcsolódott be Tisza-szabályozási munkálatokba. Alapítója volt a Tiszavölgyi Társulatnak, amelynek elnöki tisztségét hosszú éveken át betöltötte.

Károlyi Sándor az 1861. évi országgyûlésen a Teleki László gróf körül szervezõdõ Határozati Párt egyik vezéralakja lett. Nevét egy sorban emlegették Tisza Kálmánéval, Szapáry Gyula gróféval. A kiegyezés után is folytatta politikai tevékenységét, amely elsõsorban a mezõgazdaság korszerûsítésére irányult. Nézetei szerint a magyar államnak többet kellene költenie a mezõgazdaságra, és létre kellene hoznia egy önálló földmûvelésügyi minisztériumot. 1881-ben a tasnádi (Szilágy m.) választókörzet országgyûlési képviselõje lett a kormánypárt, a Tisza Kálmán vezette Szabadelvû Párt színeiben. A nagy térképet lásd: http://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/1/11/Szilagy_county_map.jpg és http://lazarus.elte.hu/hun/maps/1910/szilagy.jpg

1884-ben el hagyta korábbi pártját, és a mérsékelt ellenzékhez csatlakozott. 1884-ben, 1887-ben és 1892-ben az eszterházi választókörzetben szerzett mandátumot. 1896-ban a garbóc-bogdányi (Abaúj m.), majd 1901-tõl haláláig a gönci (Abaúj m.) választókat képviselte a parlamentben. A nagy megyetérképet lásd: http://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/1/12/Aba%C3%BAj-Torna_county_map.jpg és http://lazarus.elte.hu/hun/maps/1910/abauj-t.jpg

Károlyi Sándor kimagasló közéleti szereplése nem annyira a pártpolitikai küzdelmek terén, sokkal inkább az ún. agrárius mozgalom és a vele összekapcsolódó szövetkezeti mozgalom kibontakozásában mutatkozott meg. A magyarországi agrárius mozgalom 1879-ben a székesfehérvári gazdakongresszuson bontott zászlót, az egyik indítványozó Károlyi Sándor volt. Igazi mozgalommá azonban az 1880-as évek elejétõl szervezõdött, amikor Károlyi Sándor kezdeményezésére megkezdte mûködését a Gazdakör. A szervezkedés kiinduló állomása az Országos Magyar Gazdasági Egyesület lett. Az OMGE éppen Károlyi Sándor és körének mûködése nyomán vált szûk körû szakmai testületbõl az agrárérdekek képviseletére is vállalkozó, valójában a nagybirtokos agrártermelõk érdekében föllépõ fontos közéleti fórummá, szervezetté.

Károlyi Sándor közéleti tevékenységének legfõbb területe az agráriusok politikai törekvéseivel szorosan összekapcsolódó magyarországi szövetkezeti mozgalom kibontakoztatása volt. Károlyi Sándor szövetkezeti koncepciójában a mezõgazdaság általános érdekeit összekapcsolta a földbirtokosság érdekeivel. E politikával ugyanakkor a kisbirtokos parasztság növekvõ szociális gondjainak megoldását is elérhetõnek vélte.

A mozgalom fontos állomása volt a Magyar Gazdaszövetség létrehozása 1896. január 16-án. A gazdaszövetség elnöke Károlyi Sándor lett. A Gazdaszövetség a gazdatársadalom tömörítésén túlmenõen gazdaság- és szociálpolitikai intézkedéseket követelt a kormánytól. Ennek szellemében fogalmazta meg programját:1. a közteherviselés igazságosabb, a termelési-kereseti arányokhoz igazodó elosztását; 2. a mezõgazdasági hitelügy hatékonyabb megszervezését, a hitelszükségletek méltányos kielégítését; 3. a mezõgazdaságból származó jövedelmek és jövedelmi források fejlesztését, biztosítását; 4. a kereseti lehetõségek kiszélesítését, újak létesítését; 5. a napszámosok, cselédek és alkalmazottak helyzetének törvényes rendezését; 6. a mezõgazdasági termékeket és árakat védõ vámpolitikai rendszabályok bevezetését; 7. a mezõgazdaságot és agrártársadalmat sújtó visszaélések felszámolását; 8. a szakoktatás, a szaksajtó és az ismeretterjesztés kiszélesítését és a mezõgazdasági érdekképviseleti rendszer bevezetését.

A Gazdaszövetség 1904. évi nagygyûlésén Károlyi Sándor, György Endre és Kodolányi Antal javaslatára határozatot hoztak a falusi gazdaszövetségek, illetve gazdakörök megszervezésérõl. Így indult meg országszerte a paraszti mûvelõdés és politizálgatás egyik fontos helyi fórumát jelentõ gazdakörök szervezõdése. Számuk négy év alatt félezerre, tagjaik száma félmillióra emelkedett. A gazdaszövetségek, gazdakörök késõbb az egész országot behálózták.

A szövetkezés gondolatáról elõször az 1885-ben Budapesten rendezett nemzetközi gazdakongresszuson beszélt Károlyi Sándor. A szükséges és elfogadható kamatlábú mezõgazdasági hitel biztosítása s az arra hivatott szövetkezetek megteremtése elválaszthatatlan egymástól - hangoztatta Károlyi. Sikerült a szövetkezés ügyének megnyerni György Endre országgyûlési képviselõt, a pénzügyekben járatos Hajós Józsefet, majd késõbb az agrárius mozgalomban jelentõs szerepet játszó Bernát Istvánt.

1886 decemberében alakult meg a Károlyi által vezetett Pestmegyei Hitelszövetkezet. A következõ évben megkezdték a községi fiókok szervezését. 1891 végén indult meg a hitelszövetkezeti mozgalom Pest megyén túlra történõ kiterjesztése.

 

      

 

Az agráriusok sikere volt, hogy a kormány - mindenekelõtt a Darányi Ignác vezette Földmûvelésügyi Minisztérium - fölkarolta a hitelszövetkezetek országos központjának életre hívását. A budapesti székhelyû Országos Központi Hitelszövetkezet (1898. XXIII. tc.) tagjai az abba belépõ falusi hitelszövetkezetek lehettek. A szövetkezetek, amelyeknek tagsága rövidesen 700 ezer fõre duzzadt, az állami támogatás révén különféle kedvezményekben (adómentesség, kamarai illetékmentesség stb.) részesültek. Károlyi Sándor vállalva az anyagi többletterheket, Haynald Lajos bíboros, kalocsai érsekkel együtt fölkarolta az ország szegényebb, kedvezõtlenebb adottságú északkeleti és délkeleti vidékén a hitel- és a fogyasztási szövetkezetek szervezését. Nemcsak a korszerû gazdálkodás ismereteit hozhatták el a faluba, hanem a polgári mentalitás, a mûveltség számos elemét is.

A hitelszövetkezetek mellett a másik alapvetõ típust a fogyasztási és értékesítõ szövetkezetek alkották. Ezek közül a legnagyobb befolyást a Magyar Gazdaszövetség Fogyasztási és Értékesítõ Szövetkezete, közismertebb nevén a Hangya érte el. Az alapító, a Magyar Gazdaszövetség célja, hogy a kisebb birtokosokat ellássák jó és olcsó árukkal, valamint terményeiket, termékeit kedvezõ feltételek mellett értékesítsék. A Hangya alapításához szükséges tõkét, 50 ezer koronát, ezúttal is Károlyi Sándor gróf teremtette elõ. A központ megalakítása után hamarosan szervezõdtek a vidéki Hangya szövetkezetek is. A Hangya fiókszövetkezetei a sikeres üzletpolitika eredményeképpen az egész országot behálózták: 1900-ban 100, 1913-ban már több mint 1200-ra nõtt számuk, és közel 200 ezer tag tartozott soraikba, a forgalom pedig elérte az évi 28 millió koronát.

A termelés és értékesítés gondjainak megoldására létesült tejszövetkezetek a gazdatársadalom szélesebb rétegét fogadták tagjaik sorába. Az alapítás ötlete már az 1879. évi székesfehérvári gazdakongresszuson felmerült, amikor az OMGE a kormányzat segítségét kérte az állattenyésztés fejlesztésével összefüggésben a tejtermelés és értékesítés gondjainak orvoslásához. A kért támogatás elmaradt, ezért 1883-ban a Budapest környéki nagybirtokosok és nagybérlõk Andrássy Aladár gróf és Egan Ede közremûködésével megszervezték a fõváros ellátásában késõbb kulcsszerepet betöltõ Budapesti Központi Tejcsarnok Szövetkezetet. Az alakulás évében még csak 2,3 millió, 1913-ban már 37,8 millió liter tejet forgalmaztak. A tej kezelését és feldolgozását az 1892-ben épült központi telepen végezték, és a közegészségügyi szempontból kifogástalan minõségû tejet és tejterméket 172 fióküzletükben árusították. A budapesti példán felbuzdulva szinte minden nagyobb vidéki városban létrehoztak hasonló tejszövetkezetet. A kisbirtokosokat tömörítõ falusi tejszövetkezetekben a városiak konkurenciát láttak, s velük csak ritkán létesítettek kapcsolatot. Az elsõ falusi tejszövetkezet alapítására 1881-ben, Szombathelyen került sor, de a következõ létrehozása egészen 1897-ig váratott magára. Ezután az állam segítségével - fõleg a Dunántúlon és a Délvidéken - szervezõdõ tejszövetkezetek száma gyorsan növekedett: kezdetben 34 szövetkezetben 2 767 tag 5 937 tehenét tartották nyilván. 1907-ben már 651 szövetkezetben 62 156 tag 98 237 tehenének tejét értékesítették.

 

   

 

Károlyi Sándor országos jelentõségû közéleti tevékenysége mellett sem feledkezett meg szûkebb pátriájáról. Tovább csinosította az apja által építtetett fóti kastélyt, és gazdagította a templomot, ahol a család elhunyt tagjai is pihentek. 1892-ben Vörösmarty Mihály versének, a Fóti dalnak ötvenéves évfordulójára rendbe hozatta az omladozó Fáy présházat, ahol a mû született. Sándor gróf emlékét az újpestiek is kegyelettel ápolják, mert sokat köszönhet neki a város. Templom és gyermekmenhely, infrastruktúra és közegészségügy egyaránt az õ bõkezû adományainak köszönhette fejlõdését.

1863-ban Károlyi Sándor, akinek a birtokához Újpest is tartozott, javasolta a lóvasút kiépítését. Késõbb õ alapította meg a Pesti Közúti Vaspálya Társaságot. Az elsõ lóvasúti kocsik 1866. július 30-án indultak el, másnaptól már menetrend szerint közlekedtek a jármûvek a Széna (ma: Kálvin) tér és Újpest Városkapu között. Hat évvel késõbb lóvasúti vonal létesült Újpest és Rákospalota között, amelyet a szintén a Károlyi gróf érdekeltségébe tartozó Újpest-rákospalotai Lóvonatú Vaspálya Rt. üzemeltetett. 1894-ben a lóvasutat a Budapestvidéki Közúti Vasút Rt. vásárolta meg. Hozzájuk tartozott a megyeri lóvasút is. A hajdani lóvasúti útvonalakon késõbb a villamosok közlekedtek.

A küzdelmes életpálya és a szakadatlan munkálkodás felõrölte az egészségét. Egyre súlyosbodó asztmáját rendszeresen gyógykezeltetni kellett. Életének utolsó másfél évtizedét hol a franciaországi Riviérán, hol Mentonban töltötte. 1906. április 24-én szerettei körében halt meg. A fóti családi sírboltban temették el. Impozáns ülõszobrát a Magyar Mezõgazdasági Múzeum, a városligeti Vajdahunyadvár udvarán állították fel 1908-ban. A szobrot Stróbl Alajos készítette.

Vissza a kezdõlapra